Gyurkovics Zoltán mondott köszöntő beszédet az Épületgépész Bálon

omen-epuletgepesz-bal-gyurkovics-zoltan-mmk

Gyurkovics Zoltán, a MMK alelnöke, a kamara Épületgépészeti Tagozatának elnöke az alábbi köszöntőbeszédet mondta a bálban.

Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Az együttműködés közös szakmai érdek! A közös szakmai érdekérvényesítés fontossága megkérdőjelezhetetlen. Az együttműködés, a közös rendezvények szervezése a csapatépítés lehetősége. Ezt a lehetőséget használjuk ki a külön-külön szervezett szakmai rendezvényeken való találkozásaink során, vagy az ilyen programsorozatok, mint az OMÉN közös szervezése során. 

Idén is országosan több, mint 30 megvalósult rendezvényről tudok beszámolni. Kisebb létszámú találkozások, szakmai kerekasztal beszélgetések, konferenciák, egyetemi szakmai napok, gyártóüzem-, és projektlátogatások, sporttalálkozók szerepelnek a sorban.

Folytattuk az elmúlt évek során kialakított „előttem az utódom” hagyományt a szakképző intézményekkel való kapcsolat erősítésében, kialakításában. Kiemelten fontosnak tartom a találkozást a középfokú intézményekkel. Hagyomány, hogy egy ilyen intézményben nyitjuk meg hivatalosan az OMÉN sorozatát. Idén Tapolcán voltunk november 6-án. „A múlt tisztelete nélkül nem építhető jövő” szellemében épületgépészeti múzeumsarkot avattunk, és tartottunk pályaorientációs beszélgetéseket. Novemberben még további két intézményben avattunk múzeumi sarkot.

Ez a mai találkozás mindig több mint a gyakorlatunkban megvalósuló rendszeres munkatalálkozások. Itt ma szakmai kiválóságokat ünneplünk. Itt adjuk át az Év Épületgépész Emberei díjakat, az „Épületgépészetért Díjat”, a Meszlényi Zoltánról, ill. prof. Dr Macskásy Árpádról elnevezett díjainkat. Ezért is nevezem előszeretettel Díjátadó Gálának!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az, hogy most ennyien együtt itt lehetünk, nagyon sok ember akaratának és összehangolt munkájának köszönhető. Megköszönöm az összes helyszín program-szervezőjének a munkáját, de megköszönöm a bál szervező bizottsága tucatnyi tagjának áldozatos tevékenységét is.

Minden erőfeszítés és igyekezet azonban semmi eredményt nem hozott volna, ha nem álltak volna az ügy mellé nagylelkű támogatóink. A szakmai vállalkozások, a márkakereskedők és a szakmai szervezetek. Nagy köszönet szponzorainknak.

A szervezés egy központi honlapon folyt. A siker letéteményesei azonban a szakmai sajtó szerkesztői, újságíró barátaink is, akik megannyi tájékoztató közleményünket, felhívásainkat közzé tették. Köszönjük szépen.

Köszönöm azt az erkölcsi támogatást, amelyet évről évre kapunk a dr. Lázár János úr vezette minisztériumtól.

Kellemes szórakozást kívánva köszönöm azoknak, akik most jelen vannak, azoknak, akik eljöttek másokat ünnepelni, akik a mai alkalmat is egy olyan találkozásként élik meg, amely erősíti a szakmai összetartozás érzését, amely kívülről is érzékelhető, látható tartást, belső erőt ad mindannyiunknak, szakmai közösségünknek. 

Megköszönve a figyelmet, határtalan tisztelettel köszöntöm körünkben megjelent Határ Renáta helyettes államtitkár asszonyt! Felkérem, hogy nyissa meg a bált!


Az Épületgépész Bál első fele, a köszöntő beszéd és a díjátadó megtekinthető itt:

Megosztás

Előző olvasása

Az Országos Magyar Épületgépész Napok rövid mérlege

Következő olvasása

Ők kapták az Év Emberei Díjakat 2023-ban